The Voice TV2 - Brózik Klári is a The Voice-ba igazolt

A Jóban Rosszban főszereplőjeként ismerte meg a közönség Brózik Klárit (31). A színésznő azonban tavaly ősszel távozott a napi sorozattól, azóta New Yorkba tette át a székhelyét, ahol nyelvet tanult. Az utóbbi csaknem egy év során csupán néhányszor jött haza Magyarországra. Most azonban, úgy tűnik, hónapokig hazánk fővárosához köti majd új munkája. – Két hónapja jelentkezett a TV2, hogy csatlakozzak hozzájuk, és segítsem a munkát. A The Voice Magyarország hangja csapatába tartozom, művészeti munkatárs vagyok – magyarázta a Blikknek Brózik, aki korábban elvégezte a TV2 Akadémiát, és a televízió napi szériájában is segédkezett már a háttérben. Itt, a The Voice-ban fel tudom használni a színészi múltamat, tudom kamatoztatni a színpadi és a zenei tapasztalatomat egyaránt, hiszen ez egy zenei show-műsor. Háttérinterjúkat készítek a versenyzőkkel, miközben segítem őket a tapasztalataimmal. Akinek szüksége van bármilyen tanácsra, az nyugodtan hozzám fordulhat – tette hozzá a színésznő.