The Voice 2012 - Mező Misi: megismerik végre az arcomat is

Mező Misi magával ragadó személyisége a garancia arra, hogy a Voice mesterei között felhőtlen jó hangulat uralkodjon. A humoros zenész szívesen mesélt a Bors olvasóknak arról, hogy került a tehetségkutató zsűriasztala mögé.
Soha nem zsűrizett, és a bulvár világát is elkerülte. Most mégis egy kereskedelmi televízió műsorában vállalt szerepet. Mit szólnak ehhez a zenésztársai, és a Magna Cum Laude közönsége?
-Sokat gondolkodtam azon, hogy a zenekarunk tagjai és a rajongóink mit gondolhatnak arról, hogy elvállalom a The Voice mesteri szerepét. Hiszen mi nevetünk a legjobban azokon, akik olyan dolgot csinálnak, amihez nem értenek. Én nem szeretnék olyan műsorban szerepelni, amihez nincs közöm. Viszont rövid gondolkodás után úgy döntöttem, hogy mivel a szakmáról, a zenészekről és énekesekről szól a verseny, belevágok. Kertépítő műsort például nem vállalnék, mert a hárslevelűekről nem tudok semmit.
Pedig úgy tudom, egy igazi polihisztor. 
-Valóban akad pár szakmám: asztalos, fafaragó, kosárfonó és lakberendező is vagyok, ám a növényekre nem maradt időm a zenélés miatt. (nevet)
Ha már a zenélésnél tartunk. A muzsikusok szeretnek mulatni, dorbézolni. Önről mégsem hallottunk soha ilyen híreket.
Nem azon emberek közé tartozom, akik szakmai ártalomból rengetegek éjszakáznak, buliznak. Nem vagyok nagy partiarc. Olyan ingerek érnek bennünket muzsikusokat, hogy nincs szükségünk újabb bulikra, a halk, zenélős, beszélgetős, bográcsolós estéket szeretem, és a családom közelségét.
A The Voice miatt miben változik a Magna Cum Laude élete?
-Akadnak olyan koncertek, amiket már korábban lekötöttünk, de ezeket most átszerveztük. A zenekar élete csak abban változott, hogy több lesz az elfoglaltságom.
Egy ilyen volumenű show-ból a banda is profitálhat.
-Akár, de még véletlenül sem azért vállaltam el a szereplést. Az igazság az, hogy hiába vagyunk tizenhárom éve a pályán, lehet, hogy sokan nem ismerik a legnagyobb slágereinket, vagy esetleg nem tudják arcokhoz kötni a Pálinka dalt, a Színezd újra című számot, vagy a Vidéki sanzont. Most legalább meglátják, hogy ez a tetovált srác énekli.
A tetkók mellett nem lehet elmenni. Mennyit varratott magára, és van-e jelentése a bőrén díszelgő ábráknak?
-Természetesen, a legtöbb vidám emlék, de akad kivétel. Tavaly meghalt az édesanyám. A halála után elmentem az ország egyik legelismertebb tetováló művészéhez, Boriszhoz, akitől annyit kértem, hogy rajzoljon két galambot szívvel a csőrükben. Amikor átküldte a vázlatot, azonnal tudtam, hogy ezt akarom. Elmentem hozzá, és a mellkasomra varrattam a gyönyörű mintát. Én így emlékezem életem legfontosabb szereplőjére. Kétféle tetovált ember létezik. Az egyiken van egy vagy két apró ábra, ami nagyon fontos jelentőséggel bír, de nem akar többet. A másik viszont egyszer elmegy és soha többet nem tudja visszafogni magát, addig varrat, ameddig van a bőrén szabad felület. Na, én ez utóbbihoz tartozom. Egyszer például Londonban zenéltünk. Mondtam a többieknek, hogy csináltassunk magunkra egy aprócska angol zászlót, valami egysoros szöveggel. Egyformát mindenkire, mert ha ránézünk, mindannyiunknak ugyanaz fog eszébe jutni róla, az, hogy itt voltunk együtt. Sajnos nem sikerült rábeszélnem őket, úgyhogy a zenekarunkban én vagyok a legpingáltabb tag és úgy tűnik én is maradok.
Született: 1978. aug. 1. Szentes
Foglakozás: énekes, de fafaragó, kosárfonó és lakberendező is lehetne
Felesége: Hegedűs Dóra
Gyerek: Nimród 2012. június 18-án szültett