The Voice Magyarország hangja - Malek Andrea a leghumánusabb akar lenni a mesterek között

Malek Andrea olyan ember, aki soha nem adja fel, ha valamibe belekezdett. Az életében számos akadály volt, de ő sosem hátrált meg. Malek Andrea új férje mellett megtalálta a boldogságot, és a harmóniát. Talán már mindketten érettek rá, hogy igazi társként éljék le az életet egymással. Ausztriai otthonukban szeret háziasszonyként, anyaként is helytállni, ehhez pedig minden reggel feltöltekezik. Ha csak tehetem, mindennap hatkor kelek, és jógázom. Szeretnék rendszeresen jógatáborba is járni, hogy harmóniába kerüljek önmagammal, és elmélyüljek. Mióta Ausztriában élek, még fontosabb nekem, hogy magyar vagyok, lépten-nyomon meg is kérdezik: és te honnan jöttél? Ilyenkor válaszolok, és büszkén hallgatom a szűnni nem akaró, kedves történeteket a hazámról.
Úgy érzem, nagykövet vagyok a két kultúra között, ha Ausztriában állok a színpadon, abban benne van a teljes magyarságom, minden, amit itt tanultam, és ha Magyarországon játszom vagy énekelek, érezni a türelmet és az alázatot, amit Ausztriában tanultam.
Egyébként sok magyar keres meg kérdésekkel, továbbtanulás, munkavállalás ügyben, és én szívesen adok tanácsot, segítek az intézkedésben – mondta Malek, akinek életében nem várt öröm volt, amikor 42 évesen ismét teherbe esett, és megszületett kislánya, Léna. – Úgy gondolom, Léna szervezte úgy, összejöjjek Walterral, hogy aztán ő megszülethessen. A gyerekek szervezik össze a szüleiket, így készítenek helyet maguknak, mielőtt a világra jönnek. Persze végig kellett gondolnunk, hogy ilyen korban vállaljuk-e a babát.
Csak amiatt aggódtunk, vajon ki kíséri őt tovább az életben, ha mi már nem leszünk, de aztán rájöttünk, hogy ott lesznek a testvérei. Léna keresztapja a testvérem lett, keresztanyja pedig a legidősebb lánytestvére, Kathi. Még csak másfél éves, de két nyelven folyékonyan beszél, nem is akármilyen szókinccsel. Persze, mint minden gyerek, ő is egy „csodagyerek”.
Andreára az anyai szerepkörön kívül új kihívás is vár: ő lesz a The Voice egyik Mestere, ám azt mondja, harmóniára és elmélyülésre törekvő énjét az énekes tehetségkutató pörgése mellett is megőrzi. – Igyekszem egy humánusabb szemléletet képviselni a műsorban. Nálam az lesz a nyerő, aki erős egyéniség, harmóniában van önmagával, be meri vállalni a külsejét. Veszélyes, ha az ember állandóan meg akar felelni valamilyen trendnek, félő, hogy belőle is tucatáru lesz.
Egész életemben gyűjtögetem a különböző dolgokat, tapasztalatokat, és most úgy érzem, a műsor segítségével megmutathatom másoknak is, mi van az én zsákomban, mit szedtem össze az évek alatt – magyarázta Malek, akit nem csak a képernyőn láthat a közönség. Havonta a Körúti Orfeum színpadán, a Madách Színházban vagy a Teatro csoport előadásain éppen úgy találkozhatnak majd vele, mint változatos műfajban előadott koncertjein.