The voice Magyarország hangja - 5 hete ugyanabban a ruhában ülnek a mesterek

Öt adás óta fényes szürke zakóban ül a stúdióban Somló Tamás, Malek Andi szigorúan feketében, Caramel egy mustárszínű ingben, Mező Misi pedig félmeztelenül, egy mellényben. Haza sem mentek átöltözni? Péntek este nagyot durrant a Voice legújabb adása, mégis olyan érzés kerülgeti a nézőt, mintha az első epizód óta semmi sem változott volna. Legalábbis ami a Mesterek öltözékét illeti. A forgó székben helyet foglaló énekesek eddig minden adásban ugyanazt a ruhát viselték, ami a műsor stylistja szerint egyáltalán nem gond, sőt! Amit a nézők a televízióban látnak, az az úgynevezett „vak meghallgatás”, vagyis az első rosta – kezdte Lakatos Márk. – Nem titok, hogy ezeket az epizódokat hónapokkal ezelőtt, öt nap alatt rögzítették. A műsor kreatív csapatának kifejezett kérése volt, hogy ne öltöztessük át a Mestereket, hiszen a felvett anyagot utólag vágták meg. Magyaráznom sem kell, hogy furcsa lett volna, ha egy adásban, két énekes között más-más ruhában vannak.
A divatkreátor szerint a műsor üzenetébe – vagyis csak a hang számít – bőven belefér az, hogy nem csinálnak rögtön az elején divatikonokat az ítészekből.
– Ez a műsor hangsúlyosan nem a külsőségekről szól még akkor sem, ha tévés produkcióról beszélünk, ahol a megjelenés fontos. Az élő adások alatt természetesen váltogatják majd a Mesterek a ruhákat.