The Voice 2012 - Nagyon megható produkcióval búcsúzott Agárdi Szilvia

Szomorúan búcsúzott a The Voice aliglátó versenyzője, Agárdi Szilvia a tehetségkutatótól. Mező Misi úgy döntött a párbaj után, hogy Pál Dénes folytathatja tovább a versenyt.
Szívet szorongató pillanatokat élhettek mindazok át, akik pénteken figyelemmel követték a The Voice első párbaj adását.
Fantasztikus énekeseknek kellett elköszönnie a műsortól, ám a legdrámaibb pillanat mégis Agárdi Szilvi a és Pál Dénes duettje volt. A két ifjú énekes olyan lenyűgöző és szívbe markoló produkcióval állt a színpadra, hogy szem nem maradt szárazon sem a stúdióban sem pedig a képernyők előtt.
Ilyen feszült és lélekmarkoló helyzetben kellett Mező Misinek döntést hoznia. A mester Pál Dénest juttatta tovább majd döntését könnyek között indokolta azzal, hogy így tesz jobbat az aliglátó lánnyal, hiszen úgy érzi lelkileg nem kellően erős egy ilyen megmérettetéshez. Szilvi nem tudta leplezni szomorúságát, ám a később adott interjúkban elmondta, hogy érti mire gondolt mestere és a közeljövőben is szeretné tartani a kapcsolatot a Magna Cum Laude frontemberével, hiszen egy nagyon nagy és jó lelkű embert ismert meg személyében, akinek barátsága igen fontos számára.