The Voice Magyarország hangja - Ákossal egyezkedik a TV2.

Nem lesz könnyű dolga a TV2-nek Ákossal. Ákossal egyezkedik a TV2. A popikont a hírek szerint a Voice című tehetségkutató zsűrijébe csábítja a kereskedelmi csatorna, amelynek nincs könnyű dolga, mert az énekes kőkemény tárgyalópartner. Nagyvadra vadászik a TV2. A csatorna Ákost szeretné megszerezni az őszi évad legnagyobb dobásának szánt, Voice – Magyarország Hangja címû mûsor zsűrijébe.
A hírek szerint a tehetségkutató sikere létfontosságú a TV2 számára, ezért igyekszik a pop-ikont szerződtetni. Az énekes egy közeli munkatársa megerősítette, hogy már folynak a tárgyalások, s ezt asszisztense sem cáfolta, de Fiák Krisztina nem kívánt nyilatkozni.
A külföldön elképesztô sikerrel futó műsorban már csak azért is igazi művészekre van szükség, mert a „Mestereknek” élő adásban kell énekelniük, és nem tenne jót tekintélyüknek, ha egy amatőr leiskolázná őket.
Emellett a zsűritagoknak véleményt kell formálniuk, és fel kell készíteniük a jelölteket.
Ákos minden tekintetben jó választásnak tűnik, hívei istenként imádják, fellépéseire pillanatok alatt elkapkodják a jegyeket, számaival hatalmas tömegeket képes megmozgatni, tekintélyét pedig idén Kossuth-díj erősítette.
Úgy tudjuk, eddig valamennyi tehetségkutató szervezői megkeresték, de sosem vállalta a zsűritag szerepét. Egy őt jól ismerő médiaszakember szerint a TV2-nek nem lesz könnyű dolga, ha szerződtetni akarja. Ákos ugyanis kemény tárgyalópartner.
– Azon kevés művész közé tartozik, aki tisztában van az imázsával, és nem tesz olyat, ami arra káros lehet. Tudja, hogy nem neki van szüksége a kereskedelmi médiumokra, hanem azoknak rá.
Nincs rászorulva az általuk biztosított nyilvánosságra, ő egy spontán isten, ha eltörölnék a tévéket, ő akkor is Ákos maradna. Ahogy ismerem, csak akkor vállalna el egy ilyen műsort, ha a tévé garantálná, hogy azokon a területeken, amelyekre szerződik, maximálisan kontrollálhatja a dolgokat, és ha nagyon sokat fizetnek – mondta a szakember.
Úgy tudjuk, Ákos anyagilag nincs rászorulva a tévés szereplésre, mert például a Sziget Kft. több tízmillió forintot fizet azért, hogy fellépjen a Balaton Soundon, a Volton és a Szigeten.
– Még nem dőlt el, kik lesznek a Voice Mesterei. Több jelöltünk is van, ez most az egyezetések és tárgyalások ideje. Egy biztos: a Voice minden részletében a minőségről szól, így csak olyan művész kerülhet a Mesterek közé, aki saját területének megkérdőjelezhetetlen színvonalú és hitelességű képviselője – mondta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.
Háttal a színpadnak
A The Voice tehetségkutató két éve startolt Hollandiában, majd Nagy-Britanniát és Amerikát is meghódította. Lényege, hogy a zsűritagok egy forgó fotelben, a színpadnak háttal ülve, csak a jelölt hangja alapján döntenek.
Amennyiben valamelyik Mesternek tetszik, amit hall, megnyom egy gombot, és a színpad felé fordul. Ha egyetlen ítész fordul meg, övé a sztárjelölt menedzselésének és tanításának joga, ha többen, az énekes döntheti el, melyik híresség legyen a Mestere.
A külföldi változatokban olyan sztárok ültek a zsűriben, mint Christina Aguilera, Seal, Tom Jones, Adam Levine a Maroon 5 frontembere vagy Will.i.am, a Black Eyed Peas énekese. 

The Voice Magyarország hangja - Megkereste Ákost a TV2 az őszi show-jához

Ákos neve is felmerült a The Voice - Magyarország hangja című tehetségkutató kapcsán. Iparkodnia kell a TV2-nek a The Voice - Magyarország hangja című tehetségkutatóval, mert az RTL Klub a napokban már elkezdett forgatni az X-Faktor négy mentorával (a felállás változatlan), hogy augusztus végén, szeptemberben már indulhasson is a show. Pár hetes csúszás végzetes lehet (erről a Big Brother kontra Való Világ-időszakból van két remek példa), így a TV2-nek is heteken belül meg kell egyeznie a négy, úgynevezett mesterrel. A Bors szerint Ákos neve is felmerült, a TV2 megkeresését az énekes egy közeli munkatársa megerősítette, ezt pedig az előadó asszisztense sem cáfolta - de Fiák Krisztina nem kívánt nyilatkozni. A lap szerint valamennyi tehetségkutató szervezői megkeresték, de eddig sosem vállalta a zsűritag szerepét.

The Voice Magyarország hangja - A The Voice lett a legjobb tehetségkutató

Az amerikai tévé kritikusok szerint a TV2-n hamarosan képernyőre kerülő The Voice a legjobb énekes tehetségkutató formátum 2012-ben. A rangos elismerést hétfőn adták át a Critics Choice TV Awards díjátadóján Los Angelesben. Az Egyesült Államokban az NBC csatornán már kétszer is nagy sikerrel futott a The Voice, nem kisebb nevekkel a Mesterek között, mint Christina Aguilera, Adam Levine, a Maroon 5 énekese, Cee Lo Green és Blake Shelton. A csatorna hamarosan indítja a harmadik évadot is: az első adás a tervek szerint szeptember 9-én lesz.
A The Voice a nézők mellett a televízió kritikusokat is meghódította. Szavazataik alapján a Los Angelesben megrendezett Critics Choice TV Awards 2012-es díjátadón a legjobb verseny-reality kategóriában is diadalmaskodott a műsor.Nem csak az Egyesült Államokban, de a világ minden táján hatalmas siker a The Voice: az Egyesült Királyságban június 2-án ért véget a tehetségkutató első szériája, melyben a Mesterek között szerepel Tom Jones, valamint a Black Eyed Peas-ből ismert will i. am. is. A tehetségkutató adásai átlagosan több mint 7,5 millió nézőt vonzottak, kenterbe verve a konkurens csatornán párhuzamosan futó zenei tehetségkutatót, a Britain's Got Talent-et is.

The Voice Magyarország hangja - A műsor menetének a leírása

A The Voice – Magyarország hangja egy licencszerződésen alapuló zenei tehetségkutató műsor, amely a TV2 csatornáján lesz látható, várhatóan 2012 őszén. A műsor magyar verziója követi az eredeti holland The Voice of Holland című showműsorban alkalmazott szabályrendszert.
Vak válogatók.
A válogatók különlegessége, hogy a versenyzőnek háttal foglalnak helyet a zsűritagok, és csak akkor fordulnak meg, ha az aktuális versenyző hangja megtetszik nekik. Egy zsűritag megfordulása is elegendő, hogy valaki továbbjusson a válogatóról. A zsűritagok ülőhelye alatt ledfal található, ahol a külföldi verzióban az I want you (Akarlak) felirat található. Ez után a továbbjutott versenyző maga választja ki, hogy melyik zsűritag csoportjába szeretne kerülni. (Az X-faktorral ellentétben itt nincsenek kor, illetve tagszám szerinti csoportok. Az egyes zsűritagok jelentik a csoportokat.) Ha a versenyző éneklése közben csak egy zsűritag fordul meg, akkor automatikusan a megfordult mentor csoportjába kerül, ha többen, esetleg mind a négy ítész megfordul, akkor a versenyző maga választja ki, hogy mely mentor csoportjába szeretne kerülni. Egy mentorhoz maximum 10 fő kerülhet.
The Voice Magyarország hangja - Párbaj körökre bontva.
A párbaj körökhöz érve mindegyik mentornak megvan a maga 10 fős csapata. Viszont az élő műsorokba csak 5 fővel mehet egy-egy zsűritag és ezért van szükség a párbajra. A mentor maga osztja párba versenyzőit és saját maga dönt arról, mi legyen a párbajdal. A párbaj után a zsűritag maga dönti el, hogy kit juttat tovább az élő show-ba.
The Voice Magyarország hangja - Élő műsorai.
Az élő műsorok alatt a versenyzők úgy mérettetnek meg egymással, hogy egy adásban csak két mentor versenyzői vesznek részt. A két mentor beosztása, azaz, hogy mely mentor csapata kinek a csapatával fog egy adásban szerepelni állandó párosítás lesz. Minden élő műsor végén négy ember sorsáról fognak dönteni, mind két adásban szereplő mentor egy embere megmenekül, míg a másik kiesik. Ezt addig folytatják, míg mind a négy mentornak két darab versenyzője marad csak, ők vesznek részt a 8-as döntőben, ahol mindegyik mentor egy versenyzője (aki kevesebb összesített szavazattal (nézői + zsűri) rendelkezik) kiesik. A fennmaradt egy-egy versenyző vesz részt a négyes döntőben, a fináléban (ahol mind a négy mentor egy-egy, a legjobb emberével vesz részt).

The Voice Magyarország hangja - Huszonhét nyertese volt eddig a Voice-nak, a TV2 új show-jának


Egyesült Államo The Voice első évadját Javier Colon nyerte
 A TV2-nél már lehet jelentkezni a Megasztár utódjára, vagyis a The Voice - Magyarország hangja című tehetségkutatóra. A Hollandiából indult műsorformátumot eddig körülbelül negyven ország vette át, legutóbb éppen a szomszédos Szlovákia avatott nyertest. Nézze meg videóinkon, miről is van szó!
A TV2-n alig ért véget a Megasztár hatodik - és egyben talán utolsó - szériája, a csatorna máris várja az újabb énekeseket, akik ezúttal a The Voice - Magyarország hangja című műsorban mutatkozhatnak be. Bárki jelentkezhet, aki elmúlt tizenhat éves (pontosabban július 16-ig betölti a tizenhatot), és az sem kizáró ok, ha valakinek már jelentős énekesi, színpadi tapasztalata van.   
Ezúttal az sem számít, hogy kinek milyen a stílusa vagy a külseje: a kimagasló hangi adottság az egyetlen követelmény, hisz a műsor első, éles megmérettetésén a zsűritagok még csak nem is láthatják a jelentkezőket. A hazai könnyűzene ismert arcaiból álló "Mesterek" a meghallgatás alkalmával a színpadnak háttal ülve, csak az elhangzott dal alapján döntenek a továbbjutásról. Amennyiben az egyik Mesternek megtetszik az énekes hangja, megnyom egy gombot, és a forgószéke azonnal megfordul - ekkor látja csak meg a kiválasztott versenyzőt. A Mesterek aztán saját csapatot állítanak össze, melynek tagjait mindvégig ők készítik fel a megmérettetésekre.
Negyven ország, Tom Jones és Christina Aguilera a Mesterek között
A The Voice - The Voice of Holland címmel - 2010-ben indult Hollandiában, annak a John de Molnak az ötlete alapján, aki annak idején a Big Brother-t is kitalálta - és azonkívül még rengeteg, nemzetközileg is sikeres produkciót, többek között A rettegés foká-t és az Áll az alku-t. Ahogy arra számítani lehetett, új műsora is óriási siker lett, Hollandiában azóta már gyerekeknek szóló verziót is készítettek belőle. Az első The Voice-t egyébként egy tetoválóművész, Ben Saunders nyerte meg, aki egy külsejével tökéletesen ellentétes dalt adott elő, de már az első hanggal megnyert hármat a négy döntnök közül: A The Voice aztán hamar kinőtte Hollandiát, és az X-Factor komoly riválisává vált: már 2011-ben megvette több ország, elsőként az Egyesült Államok, utána pedig Ukrajna, Belgium, Lengyelország, Mexikó és Portugália. A sorozat a továbbiakban is folytatódott, mára körülbelül negyven országról tudni, hogy vetítette vagy tervezi vetíteni a The Voice-t. A különféle verziókban összesen huszonhét nyertest avattak eddig - a legutóbbit éppen Szlovákiában, amely Csehországgal közösen rendezte meg a versenyt. Itt egy fiatal szőke lány, Ivanna Bagová nyert, akit a hangja alapján az öreg rocker és a fiatal rapper egyaránt beválogatott - előbbi a széke megfordulása után rögtön nyugtázta is, hogy a lány külsőre is rendben van: Az öreg rocker egyébként nem más, mint Josef Vojtek, akinek Kabát nevű zenekara az egyik legnépszerűbb cseh banda, amely a 2007-es Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte az országot. A Mesterek máshol is helyi hírességek, de előfordul, hogy világszerte ismert sztárok is elvállalják a szerepet: Nagy-Britanniában például Tom Jones, Ausztráliában Seal az egyik ítész, a németeknél pedig többek között a 99 Luftballons-zal ismertté vált Nena dönt a versenyzők sorsáról.  
A zsűrikérdést természetesen az amerikaiak sem aprózták el: náluk Christina Aguilera a húzónév, de a Mesterek között találjuk még a Maroon 5 énekesét, Adam Levine-t, a Gnars Barkleyval is kooperáló rappert, Cee Loo Greent és a country műfajában utazó Blake Sheltont. Úgy tűnik, a legtöbb helyen azt a módszert követik, hogy olyan zenészeket eresztenek össze, akik teljesen különböző területen működnek - ami persze logikus is, hisz egyrészt így nyílik a lehetőség a legtöbb vitára, másrészt, ha mindegyikük tehetségesnek mond egy versenyzőt, akkor az valószínűleg tényleg az is. Az Egyesült Államokban a The Voice első évadját egyébként Javier Colon (a fenti videón) nyerte, aki korábban Adam Levine-nel is dolgozott már együtt - talán nem véletlen, hogy a válogatón épp Levine biztatta leghevesebben a sokáig hezitáló Blake Sheltont. Itt a második szezonban is egy olyan énekes, Jermaine Paul vitte a pálmát, aki korábban szintén nem kevés tapasztalatot szerzett a zeneiparban, hisz egy ideig Alicia Keys és Mary J. Blidge háttérénekese is volt - így talán nálunk is terem babér olyan előadóknak, akik egyszer már befutottak.

THE VOICE Magyarország hanja - Újabb énekes tehetségkutatót indít a TV2

Közel 40 ország után Magyarországra is megérkezett a világ legújabb énekes tehetségkutató műsora, a Voice! A The Voice – Magyarország hangja című énekes tehetségkutató versenyre mától várja a jelentkezőket a TV2. A Voice 2010-ben indult Hollandiában, jelenleg ez a legújabb énekes tehetségkutató a világon. A holland premier után sosem látott népszerűséget szerzett, s csaknem 40 ország televíziós csatornája vásárolta meg a formátumot, a műsor 2011 legnépszerűbb televíziós formátumává vált.
 A The Voice a legjobbak versenye, a jók közül is csak a legjobbak kerülhetnek be a műsorba. Zenei előélettel már rendelkező, profi vagy éppen teljesen kezdő, ám kimagasló hangi adottságokkal rendelkező énekesek lépnek kamera elé. A kiválasztásnál nem a megjelenés számít, csak a hang! Az ítészek szerepét betöltő 4 Mester nemcsak véleményt alkotnak, ennél is fontosabb, hogy a kiválasztás során saját csapatot állítanak fel az énekesekből, akiket mindvégig ők készítenek fel a megmérettetésekre. A párbaj adások alkalmával maguk döntenek a csapatukhoz tartozó versenyző továbbjutásáról, az élő show-ban pedig a nézők mellett rajtuk múlik, ki folytathatja a versenyt. Csak olyan sikeres, hiteles előadóművész kerülhet a Mesterek közé, aki saját területének megkérdőjelezhetetlen színvonalú képviselője, és szakértelemmel képes ellátni a feladatait. A műsor első, éles megmérettetésén a Mesterek nem láthatják az énekeseket, háttal ülnek majd a színpadnak: a „Meghallgatás” alkalmával csak az elhangzott versenydal alapján döntenek a továbbjutásról. Ha az egyik Mesternek tetszik az énekes hangja, megnyom a széken egy gombot, a széke pedig megfordul. Ekkor látja meg az énekest. Az az énekes, akire legalább egy Mester szavaz, automatikusan továbbjut és az adott Mester csapatát fogja erősíteni. Akire több Mester is voksol, maga választja ki, hogy melyik Mester csapatához kíván csatlakozni.
A Mesterek ezután párbajozó feleket párosítanak össze a saját csapatukból. Céljuk, hogy a legjobbak közül is csak a legjobbak maradjanak versenyben. A versenyzők az élő show-kon küzdenek meg egymással. Minden Mesternek 3 énekese szerepel egy adásban, a 3 énekesből egyet a közönség, egyet pedig a Mester juttat tovább. Végül minden Mesternek csak a legjobb versenyzője juthat a fináléba. A négy énekes közül a győztes elnyeri a „Magyarország hangja” címet és egy lemezszerződést. 
A műsor minden részletét tekintve a minőségről szól. A versenyzők és a Mesterek összetétele mellett a műsor kiállítása is ezt tükrözi: grandiózus látványvilág, díszletek, kifogástalan hangminőség, élő háttérzenekar.
Jelentkezés: 
A tehetségkutatóba mától lehet jelentkezni. A TV2 olyan 16 évnél idősebb, tapasztalattal már rendelkező, akár profi vagy éppen teljesen kezdő, ám kimagasló hangi adottságokkal rendelkező énekesek jelentkezését várja a műsorba, akik biztosak abban, hogy a legjobbak között van a helyük.
 Jelentkezni a 06-30-30-30-400 alapdíjas telefonszámon lehet vagy írásban, a TV2 oldalán található online regisztrációs adatlap kitöltésével.

The Voice Magyarország hangja - Erdélyben is keresik a jó hangokat

Erdélyben is keresi a jó hangokat a The Voice – Magyarország hangja! A még kezdő, de kitűnő adottságokkal rendelkező énekesek mellett itt olyanoknak is helye van, akik már bizonyítottak a zenei életben, de eddig nem akartak tévés tehetségkutatóba jelentkezni. Két erdélyi előválogatót is tart júniusban Erdélyben az ősszel a TV2-n induló The Voice – Magyarország hangja tehetségkutató. A The Voice alig több mint két éve indult hódító útjára Hollandiából, és máris forradalmasította a zenés műsorokat, szerte a világon. Eddig több mint 40 ország tűzte programjára - köztük az Egyesült Államok, Anglia, Írország, Brazília, Spanyolország, Németország, Ausztrália, India, Izrael, Argentína, Törökország, Vietnám, és nem kisebb nevek vállalták a Mester szerepét, mint Christina Aguilera, Tom Jones, Cee Lo Green, Will.I.Am (The Black Eyed Peas), vagy Adam Levine (Maroon 5).  Hogy miben más, mint az eddigi zenés énekversenyek? A Voice-ban nem zsűritagok, hanem olyan közismert könnyűzenei előadók ülnek, akiket méltán nevezhetünk Mesternek. Olyan énekesek kerülhetnek be a showba, akik nemcsak gondolják, hanem tudják is magukról, hogy arany van a torkukban. A Voice a legjobbak között keresi a legjobbakat! A még kezdő, de kitűnő adottságokkal rendelkező énekesek mellett itt olyanoknak is helye van, akik már bizonyítottak a zenei életben, de eddig nem akartak tévés tehetségkutatóba jelentkezni.
“Nagyon fontosnak tartjuk, hogy Erdélyben is személyesen találkozzunk az énekesekkel, ezért hamarosan szeretnénk ellátogatni hozzátok, és megtalálni Erdély legjobb hangjait. Ha úgy érzed, sikerrel indulhatsz ebben az énekversenyben, nem kell hogy megtedd a hosszú és fárasztó utat Budapestre, mi foguk elmenni hozzád. Szeretettel és bizalommal várunk Kolozsváron és Csíkszeredában, előtte pedig kérjük regisztrálj ezen az email címen: voicecasting@tv2.hu” – üzeni a The Voice Magyarország hangja stábja.
Az erdélyi meghallgatások helyszínei:
- június 22., 12:00 – Kolozsvár, Tranzit ház (Malom/ Baritiu u 16)
- június 23., 12:00 – Csíkszereda, Csíki Játékszín, (Kamaraterem)
A meghallgatások nem nyilvánosak. A meghallgatáson egy dalt kell előadni, a zenei kíséretet mp3 vagy audio formátumban várják a szervezők. A tehetségkutató verseny jelentkezési feltételei megtalálhatóak a The Voice magyarországi honlapján, a http://www.thevoice.hu/ címen.

The Voice Magyarország hangja - Énekesek jelentkezését várja a The Voice!

Nem kell tovább várni: június 6-tól lehet jelentkezni a Voice – Magyarország hangja című énekes tehetségkutató versenybe. A világ legújabb, hamarosan a TV2 képernyőjén futó szuperprodukciója olyan énekesek jelentkezését várja, akik elég jónak érzik magukat ahhoz, hogy a legjobbak között mutassák meg a hangjukat. Itt csak a hang számít! Közel 40 ország után végre Magyarországra is megérkezett a világ legújabb énekes tehetségkutató műsora, a The Voice! Hamarosan a TV2 képernyőjén a show, mely 2010-es, elképesztően sikeres holland premierje után sosem látott népszerűséget szerzett és átírta az énekes tehetségkutatók történelmét. A Voice jelenleg a legnépszerűbb televíziós formátumok közt szerepel, számos országban nézettségi rekordokat döntött és piacvezető pozíciót szerzett. A külföldi változatokban olyan világsztárokat nyert meg Mesternek, mint Christina Aguilera, Cee Lo Green, Adam Levine, Blake Shelton, Jessie J, will i. am, Sir Tom Jones, Danny O’Donoghue, Delta Goodrem, Seal, Joel Madden vagy éppen Keith Urban.
A TV2 olyan 16 évnél idősebb, tapasztalattal már rendelkező, akár profi vagy éppen teljesen kezdő, ám kimagasló hangi adottságokkal rendelkező énekesek jelentkezését várja a műsorba, akik biztosak abban, hogy a legjobbak között van a helyük.
The Voice – Magyarország hangja énekverseny a legjobbak számára, ahol csak a hang számít. A műsor első, éles megmérettetésén a hazai könnyűzene megkérdőjelezhetetlen hitelességű művészeiből álló Mesterek nem is láthatják az énekeseket: a meghallgatás alkalmával a színpadnak háttal ülve, csak az elhangzott dal alapján döntenek a továbbjutásról. Amennyiben az egyik Mesternek tetszik az énekes hangja, megnyom a széken egy gombot, a forgószéke pedig megfordul. Ekkor látja meg a kiválasztott versenyzőt.
Az ítészek szerepét betöltő Mesterek nemcsak véleményt alkotnak, ennél is fontosabb, hogy a kiválasztás során saját csapatot állítanak fel az énekesekből, akiket mindvégig ők készítenek fel a megmérettetésekre. A tét óriási: aki továbbjut, a további adásokban már az egyik Mester csapatának tagjaként bizonyíthatja, hogy méltó a Magyarország hangja címre.
Jelentkezni a 06-30-30-30-400 alapdíjas telefonszámon lehet vagy írásban, a www.thevoice.hu oldalon található online regisztrációs adatlap kitöltésével.

The Voice Magyarország hangja - Szerdától lehet jelentkezni a tehetségkutató versenybe.

Szerdától lehet jelentkezni a The Voice - Magyarország hangja című énekes tehetségkutató versenybe. A produkció jó hangú énekeseket vár, de ezúttal profik is jöhetnek. Magyarországon ősszel indul a The Voice: a TV2 olyan 16 évnél idősebb, tapasztalattal már rendelkező, akár profi vagy éppen teljesen kezdő, ám kimagasló hangi adottságokkal rendelkező énekesek jelentkezését várja a műsorba, akik biztosak abban, hogy a legjobbak között van a helyük. A The Voice - Magyarország hangja énekversenyben csak a hang számít, ugyanis a műsor első, éles megmérettetésén a hazai könnyűzene ismert arcaiból álló "Mesterek" nem is láthatják az énekeseket: a meghallgatás alkalmával a színpadnak háttal ülve, csak az elhangzott dal alapján döntenek a továbbjutásról. Amennyiben az egyik Mesternek tetszik az énekes hangja, megnyom a széken egy gombot, a forgószéke pedig megfordul: ekkor látja meg a kiválasztott versenyzőt.
Az ítészek szerepét betöltő Mesterek nemcsak véleményt alkotnak, ennél is fontosabb, hogy a kiválasztás során saját csapatot állítanak fel az énekesekből, akiket mindvégig ők készítenek fel a megmérettetésekre. Aki továbbjut, a további adásokban már az egyik Mester csapatának tagjaként bizonyíthatja, hogy méltó a Magyarország hangja címre. Jelentkezni a www.thevoice.hu oldalon lehet.

The Voice Magyrország hangja - Énekesek jelentkezését várja

A világ legújabb, hamarosan a TV2 képernyőjén induló szuperprodukció, olyan énekesek jelentkezését várja, akik elég jónak érzik magukat ahhoz, hogy a legjobbak között mutassák meg a hangjukat. Közel negyven ország után végre Magyarországra is megérkezett a világ legújabb énekes tehetségkutató műsora, a The Voice! Hamarosan a TV2 képernyőjén a show, mely 2010-es, elképesztően sikeres holland premierje után sosem látott népszerűséget szerzett és átírta az énekes tehetségkutatók történelmét. A  The Voice! jelenleg a legnépszerűbb televíziós formátumok közt szerepel, számos országban nézettségi rekordokat döntött és piacvezető pozíciót szerzett. A külföldi változatokban olyan világsztárokat nyert meg Mesternek, mint Christina Aguilera, Cee Lo Green, Adam Levine, Blake Shelton, Jessie J, Sir Tom Jones, Danny O'Donoghue, Delta Goodrem, Seal, Joel Madden vagy éppen Keith Urban.
 A TV2 olyan 16 évnél idősebb, tapasztalattal már rendelkező, akár profi vagy éppen teljesen kezdő, ám kimagasló hangi adottságokkal rendelkező énekesek jelentkezését várja a műsorba, akik biztosak abban, hogy a legjobbak között van a helyük.
A The Voice – Magyarország hangja énekverseny a legjobbak számára, ahol csak a hang számít. A műsor első, éles megmérettetésén a hazai könnyűzene megkérdőjelezhetetlen hitelességű művészeiből álló Mesterek nem is láthatják az énekeseket: a meghallgatás alkalmával a színpadnak háttal ülve, csak az elhangzott dal alapján döntenek a továbbjutásról. Amennyiben az egyik Mesternek tetszik az énekes hangja, megnyom a széken egy gombot, a forgószéke pedig megfordul. Ekkor látja meg a kiválasztott versenyzőt.
Az ítészek szerepét betöltő Mesterek nemcsak véleményt alkotnak, ennél is fontosabb, hogy a kiválasztás során saját csapatot állítanak fel az énekesekből, akiket mindvégig ők készítenek fel a megmérettetésekre. A tét óriási: aki továbbjut, a további adásokban már az egyik Mester csapatának tagjaként bizonyíthatja, hogy méltó a Magyarország hangja címre.